Chapter 2

¹ Azt tettem pedig fel magamban, hogy nem megyek közétek ismét szomorúsággal. ² Mert ha én megszomorítlak titeket, ugyan ki az, a ki megvídámít engem, hanemha a kit én megszomorítok? ³ És azért írtam néktek éppen azt, hogy mikor oda megyek, meg ne szomoríttassam azok miatt, a kiknek örülnöm kellene; meg lévén gyõzõdve mindenitek felõl, hogy az én örömöm mindnyájatoké. ⁴ Mert sok szorongattatás és szívbeli háborgás között írtam néktek sok könyhullatással, nem hogy megszomoríttassatok, hanem hogy megismerjétek azt a szeretetet, a mellyel kiváltképen irántatok viseltetem. ⁵ Ha pedig valaki megszomorított, nem engem szomorított meg, hanem részben, hogy [azt] ne terheljem, titeket mindnyájatokat. ⁶ Elég az ilyennek a többség részérõl való ilyen megbüntetése: ⁷ Annyira, hogy éppen ellenkezõleg ti inkább bocsássatok meg néki és vígasztaljátok, hogy valamiképen a felettébb való bánat meg ne eméssze az ilyet. ⁸ Azért kérlek titeket, hogy tanusítsatok iránta szeretetet. ⁹ Mert azért írtam is, hogy bizonyosan megtudjam felõletek, ha mindenben engedelmesek vagytok-é? ¹⁰ A kinek pedig megbocsáttok valamit, én is: mert ha én is megbocsátottam valamit, ha valakinek megbocsátottam, ti érettetek [cselekedtem] Krisztus színe elõtt; hogy meg ne csaljon minket a Sátán: ¹¹ Mert jól ismerjük az õ szándékait. ¹² Mikor pedig Troásba mentem a Krisztus evangyélioma ügyében és kapu nyittatott nékem az Úrban, nem volt lelkemnek nyugodalma, mivelhogy nem találtam Titust, az én atyámfiát; ¹³ Hanem elbúcsúzván tõlük, elmentem Macedóniába. ¹⁴ Hála pedig az Istennek, a ki mindenkor diadalra vezet minket a Krisztusban, és az õ ismeretének illatját minden helyen megjelenti mi általunk. ¹⁵ Mert Krisztus jó illatja vagyunk Istennek, mind az üdvözülõk, mind az elkárhozók között; ¹⁶ Ezeknek halál illatja halálra; amazoknak pedig élet illatja életre. És ezekre kicsoda alkalmatos? ¹⁷ Mert mi nem olyanok vagyunk, mint sokan, a kik meghamisítják az Isten ígéjét; hanem tisztán, sõt szinte Istenbõl szólunk az Isten elõtt a Krisztusban.